Advent második vasárnapja. Rövidesen kezdődik az ünnepi Istentisztelet a budaörsi evangélikus templomban. Szabad hely szinte alig van, idősek, fiatalok töltik meg a padokat. Szinte tapintható az izgalom, amellyel várják a hamarosan kezdődő Istentiszteletet. Lelkészük Endreffy Géza majd 30 éve, 1996-ban került a budaörsi evangélikus közösséghez, amely ez idő alatt jelentős fejlődést tudhat maga mögött. Új templom épült, a közösség létszáma megsokszorozódott. Ezen belül pedig létre jött néhány csoport is, például a Guruló Tanítványok, amely a közösség motorosait fogja össze. De erről később, most Advent van, az időpont tehát épp megfelelő, hogy egy kicsit megállítsuk az előttünk forgó filmet, kimerevítsük a képet és megkérdezzük Endreffy Gézát, számára mitől különleges ez a négy hét.
Szinte napra pontosan három évvel ezelőtt, azaz röviddel a pandémia után találkoztunk és beszélgettünk. Akkor azt mondta, hogy ez a járvány meglehetősen nehéz helyzetbe hozta az embereket. Bezárkózás, elszigetelődés, befele fordulás. És hogy a kijutás egyik lehetséges módja ebből az állapotból az Istenhez való fordulás. Azóta eltelt 1000 nap, most hogyan látja a helyzetet?
Alapvetően a világgal és a helyzetével kapcsolatban ugyanolyan pesszimista vagyok, mint három éve, sőt. Egyszerűen azért, mert azt látom, hogy az emberiség olyan irányba megy, amely nem neki való, amivel maga alatt vágja a fát. Mindez tulajdonképpen már a Bibliában is megfogalmazódik, hogy az Istentől elszakadt ember rossz irányba megy. Ugyanakkor annyiban módosítanám a korábbi kijelentésem, hogy az Istenhez való fordulás nem az egyik, hanem az egyetlen kiút ebből az állapotból. Ezt csak vele lehet megoldani, nélküle nem.
Mert milyen más megoldást kínál az embernek a jelen társadalom, ami nem üt vissza rá, amivel nem zsigereli ki még jobban a környezetét és önmagát. Biztos vagyok abban, hogy egy embernek akkor lesz meg az igazi belső békessége, ha Istennel kiegyezik és akkor tudni fogja, mit kell tenni. Nem vesz ki többet a természetből, él belőle, de nem él vissza vele. Harmóniába kerül a környezetével, a világgal, teljesítve az Isteni parancsot, őrzi és gondozza azt. Megbékül az őt kereső Istennel, elfogadja a megváltást és szabadítást!
Jelenleg Advent időszakát éljük és ilyenkor jelentősen felerősödik az Ön által említett probléma. Az emberek többsége még nagyobb sebességbe kapcsol, hogy teljesítse a vélt, vagy valós elvárásokat, ráadásul az erre motiváló külső ingerek is erősebbek. Így aztán az emberek csak valahogy túlélni akarják, nem megélni ezt az időszakot. Mintha egyre többször, egyre erősebben kellene elmondani, megmagyarázni nekik, hogy igazából miről is szól ez a négy hét, miről is szól a karácsony. Jól látom ezt?
Igen, advent időszakában az egyháznak még inkább feladata az, hogy figyelmeztessék az embereket, húzzák be a kéziféket, kicsit álljanak meg. Pont ilyenkor van a legnagyobb rohanás, ilyenkor gondolja azt az ember, hogy akkor lesz minden tökéletes, ha minden úgy van, ahogy azt elgondolja. Az Advent pedig a hitünk alapján pont az ellenkezőjéről szól, nem a hatalmas áruházi akciókról, Black Friday-ről. Hogy egy saját példát említsek.
Nemrégiben vásároltam egy webáruházban egy alkatrészt a motoromhoz, de nem rögtön fizettem ki. Alig telt el pár perc, már jött is egy üzenetet, hogy ha most nem veszem meg, akkor lemaradok a nagy akcióról. Pedig egy pár ezer forintos dolog volt, amire 10 százalék kedvezményt adtak. Folyamatosan megy tehát ez az őrület, hogy gyerünk, csináld, használd ki! És az ember már szinte lúzernek érzi magát, ha nem teszi meg. És mindez kíméletlen rohanásba kényszerít, ami pont az ellenkezője annak, amiről az adventnek kellene szólnia.
Az elcsendesülésről, ami szükséges ahhoz, hogy megértsük azt a csodát, mi történik karácsonykor. De ha ez nincs meg, esélyünk sincs arra, hogy boldogan tudjunk élni. És talán sokan éppen ezért élik meg az átlagos hétköznapoknál is feszültebben ezt az időszakot. Mert érzik, hogy ennek nagyon nem így kellene lennie, ezért még nyugtalanabbak lesznek. És ez egy olyan örvény, ami jobban lehúzza az embert, még jobban az őrületbe kergeti.
Ennek tudatosan kell ellenállni, a tudatosság pedig az én olvasatomban hittel lehetséges. Hogy azt az utat járjam, amelynek nem része ez az őrület, én tudatosan kivonom belőle magam. És akkor egyszer csak azt tapasztalom meg, hogy belső békességem van és egyszer csak mégis minden összeáll és öröm lesz karácsonyra.
Elhangzott itt egy nagyon fontos kifejezés, mégpedig, hogy alkatrészt vásárolt a motorjához. Tudjuk, hogy szenvedélyes motoros, de mit jelent ez a tevékenység az ön életében? Talán egyfajta szelep, ahol ki lehet engedni a hétköznapok során felgyűlt dolgokat?
Nem, ezt semmiképpen sem nevezném annak. A motorozás egy tudatos döntés volt a részemről, hogy visszatérjek fiatalságom e fejezetéhez. Ami a szelep nálam az a Biblia-olvasás, imádság és az emberekkel való beszélgetés.
Ha a motorozás lenne az, akkor az egy bálvány és pótszer lenne, de nem az. Egyszerűen élvezem és szeretem a motorozást. Itt a budaörsi közösségen belül van a Guruló Tanítványok csoportja, amiben nagyjából úgy tízen vagyunk, de ott van az Evangélikus Motorosok Közössége is, ami a teljes országot felöleli. Nagyon sok közös programon, túrákon vettünk részt idén is.
Azok a dolgok pedig, amelyeket egy motoros közösség evidenciaként kezel, a lojalitás, az egymás segítése, azok elsődlegesek számomra. És ez egy olyan társaság, ahol ez nagyon-nagyon érezhető. Ahol ugyanarról beszélünk és nem értjük vagy akarjuk félreérteni egymást, hanem közösek a célok. Megbeszéljük, hogy ezt hogyan tudjuk elérni.
És hogy aki lassabb, akár fizikailag, akár a hitében, azt megvárjuk, hogy segítsük az ő útját. Ez azért nagyon jó nekem, mert amit csinálunk itt a gyülekezetben, azok direktben jelennek meg a motorosnál.
Lassan-lassan harminc éve van itt Budaörsön. Ez idő alatt pedig jelentősen fejlődött a helyi közösség. A létszám több száz fősre duzzadt, templom épült. Mondhatni tehát, hogy ez egy sikertörténet az Ön számára?
Sikertörténetnek nem nevezném, inkább kegyelmi történetnek. A siker szótól pedig különösen ódzkodom, hiszen akkor megint ott lennénk, amiről így az advent kapcsán beszéltünk. Az, hogy ha valaki aktívan részt vesz egyházunk életében, templomba jár, adakozik, az nem azért van, mert én rábeszéltem, hanem mert ő szereti és ismeri Istent és örömmel, boldogsággal teszi ezt.
Én bármire rábeszélhetném az embereket, önmagában annak nem sok foganatja lenne. Ha Isten nem munkálkodik az emberek szívében, akkor hiábavaló ez az egész. Elsődleges célunk pedig pont ez, nem a közösség létszámának a növelése, sokkal fontosabb, hogy minél több embernek segítsünk átélni azt az örömet, amit mi Istennel átélhetünk.
A másik pedig, hogy azoknak, akik már bent vannak, tovább erősítsük a hitét. Mindig vannak nehézségek, idősek, egészségügyi problémák, nagyon fontos, hogy akiknek segítség kell, azt itt megkaphassa. Összefoglalva tehát, célunk az, hogy akik bent vannak, még erősebbek legyenek hitben, akik pedig kint, azok bekerüljenek.
– fela –
