Megalakult az új képviselő-testület

Megtartotta alakuló ülését Budaörs június 9-én megválasztott képviselő-testülete, a bevezető után a testület tagjai letették esküjüket. Budaörs 10. választókerületének képviselőjeként Kisfalviné Lauber Andrea új tag a grémiumban, a kamaraerdei körzetet eddig az időközi választásokon győztes Török István képviselte.

Nem tagja a következő ciklusban a képviselő-testületnek a budaörsiek voksai alapján Kisberk Balázs gazdakörös politikus, viszont a Budaörsi Vállalkozók Egyesületének listavezetője, Gergely István mandátumot szerzett.

Az ülés első részében megválasztották az alpolgármestereket, Bíró Gyula és Monostori-Kalovits Márk tölti be a jövőben ezt a tisztséget, akik mindketten a BFE politikusai. Ugyancsak voksoltak a szakbizottságok elnökeiről, alelnökeiről és összetételéről, valamint a felügyelőbizottsági tagokról. Esküdt tettek a bizottságok nem képviselő tagjai is. A korábbiaktól eltérően mostantól a nagyobb létszámú szakbizottságokban egy-egy alelnöki tisztséget is létrehoztak, ami reményeik szerint segíteni fogja majd a testület munkáját.

A testület döntött a tiszteletdíjak emeléséről, közalkalmazotti pótlékokról, és a felújítás után a megújuló épületbe visszaköltöző Szent Benedek Iskola Budaörsi Tagintézményében az iskolavédőnői feladatok ellátásához szükséges döntéseket is meghozta.

Az alakuló ülés további részében rendeletmódosítások, támogatások, megállapodások megkötései szerepeltek a napirenden, amelyeket egyhangúan támogatott a testület, ugyanígy szavaztak a város ingatlanvásárlásával kapcsolatban (Zichy-major) és arról is, hogy a város a jövőben csatlakozzon azon településekhez, amelyek a költségvetésük egy bizonyos részének elköltéséhez a közösség véleményét kérik ki.

Czuczor Gergely kérésére, ígéret hangzott el az Árok utcai focipályák használatával kapcsolatban, hogy egyértelmű információk álljanak rendelkezésre a jövőben mindenki számára arról, hogy a sportolni vágyók mikor használhatják a városi futballpályákat.

Földváry