A legfontosabb kérdés, hogy kell-e nekünk új baloldal. A válasz nem költői, minden gondolkodó ember hatalmas NEM-et mond erre a kérdésre és joggal, hiszen a baloldal bő száz év alatt nem igazán tudott felmutatni semmit a szép szavakon és a 100 millió halotton kívül.
Kevés olyan figura volt, akiben megbízhattak az emberek. Hazánkban is így volt és várhatóan most sem lesz másképp, hiszen már látható, hogy alakul egy újabb két pólusú politikai paletta, még akkor is így van ez, ha a Medián mindig túlméri választási időszakok között a baloldalt és pontosan csak a választások előtti egy-két hétben tud mérési eredményeket közölni.
De kár lenne tagadni, hogy Magyar Péter és sleppje komoly erővel bír, ha nem is a Medián szerinti 39 százalékon állnak, de 30 fölött, az biztos. Ez pedig intő jel mindannyiunk számára és önvizsgálatra is kell, hogy késztessen.
Mert nem lehet elkényelmesedni, a baloldallal szemben sosem. Akkor sem, ha megfáradt, akkor sem, ha részben eltűnik, mint most a rengeteg mocskot összekaparó Gyurcsány-horda és a hazaárulás mintapéldányai, a Momentum csapatai. Mert csupán az elhasznált köntöst cserélik le egy kívül zöld, belül vörös pufajkára és már készen is vagyunk.
Sose gondoljuk azt, hogy mindenki hirtelen okos lett hazánkban, mert a szocializmus bő negyven éve rettenetesen le züllesztette ezt a társadalmat. sok idő kell a gyógyuláshoz. A gyógyuláshoz pedig tettek kellenek.
A baloldal pedig igyekszik mást mutatni, mint eddig, hiába állnak mögöttük ugyanazok a politikacsinálók. Most Magyar Péter mögé sorakozott fel a régi baloldal derékhada, lassan a szektások is elhagyják a szemkilövetőt és a többieket, ezen kívül pedig Magyar Péterék a rég kiábrándult, jó ideje szavazni sem vágyó masszából is sokakat bevonzottak.
Ők azok, akiket egyelőre az sem tántorít el, ha Magyar összerondított gatyával tántorog a budapesti éjszakában a belvárosi tatárjárást követően, akiket nem érdekel, hogy az ígéretei már most megbuktak, hogy az üres és unalmas beszédei semmire sem jók az elalváson és a szánakozó mosolygáson kívül, talán csupán a bicskanyitogató nyikhaj stílus tudja kissé felforralni az ember vérét. A „nagy ébredők” azonban csodát várnak és úgy követik Magyar Pétert, mint a Múmia című filmben Imhotepet a megbabonázott tömeg.
Talán maguk sem tudják, hogy milyen csodát várnak és miért, de várják. A mi felelősségünk pedig az, hogy ahogy normális esetben az ellenzéknek kellene, alternatívát mutassunk fel. A működőképes és veszélyek közepette is erősödő ország, a látható különbség a 2010 előtti korszakkal szemben már nem elég. A hitelességet újra és újra bizonyítani kell, hiszen később hiába kesergünk majd, amikor ismét nekünk kell eltakarítani a nagy ígérgetők után a romhalmazt.
Mert azt fognak hagyni maguk után a rombolást követően. Káoszt, anarchiát, kiürített és eladott országot, valamint reménytelenséget. A csodavárók pedig ismét visszabújnak a csigaházukra, rájönnek, hogy bizony az ígérgetések előtt sokkal jobb volt, de ismét könnyen felejtenek majd és várják majd az újabb csodát. Ha ők döntenek a jövőnkről, akkor a nemzet porba hull, ha nem engedjük ki a kezünkből a sorsunkat, van esélyünk a háborús, egyre veszélyesebb világban fényesebbé tenni a magyar nevet.
Szabó Gergő, a PestiSrácok főszerkesztő-helyettese
