Augusztust nevezik még Nagyboldogasszony hónapjának, Mária Szíve hónapjának, Szent István havának is, az augusztus 20-i ünnepségek kapcsán. Augustus Octavianus római császár nevezte át ezt a hónapot augusztusra, latinul Sextilisnek hívták, utalva arra, hogy ez volt a hatodik hónap a római naptárban.
Augustus a maga nagyságát hirdetve adott új nevet a „babának” , hogy az alattvalói ne feledjék , mi az amit véghez vitt, mi az amit jelentett. Évről évre felidézve, nemcsak egy emberöltőn át.
Nekünk Szent Istvánunk van, – akiről már annyit írtak, hogy manapság már bármi közhelynek számít. Politikus, államalapító vagy hívő keresztény? – tehetjük föl a kérdést, kit is ünneplünk? Igazából mindegy. Szerepei egyformán hangsúlyosak, inkább a szándék az, amire figyelnünk kell. Pogány hagyományait hátrahagyva, tűzzel-vassal alapította meg mai államunk eredetijét. Törvényei, intelmei példamutatóak (lehetnének sok mai vezetőnek), a paraszti józan észhordozást ötvözik a bölcs királyéval. Európai, de nem kelet ellenes, keresztény, magyar. Ilyen hatalma jelképe is, a korona.
Sajnos, utódai nagy része, – és itt visszaugrok a századunkba, nincsenek annak a gondolatiság mélységén, mint a nagy király. Az egyensúlyt Kelet és Nyugat közt nem érzik, aki pedig képviseli, fújolják. Gondolkodásmódjuk lapos, mint egy kiterített térkép, egysíkú,- s így csak a balra tarts, nyugat, „Európa” a helyes irány. Ők még mindig azt hiszik, hogy a föld lapos…és csak egy jó irány van…de nem is, hiszen azt már tagadják, hogy férfi férfi, a nő meg nő.., a ilyen egyértelműen.
Országunk önállóságát gondolkodás nélkül alávetnék más népek akaratának. A hit nem erény, hanem bűn. A vallás rossz, hiszen közösséget kovácsol. A nagy király teljesítményét: modern önálló állam, keresztény, magyar, rombolják. Nem tudatlanságból, akaratból, és ugyanakkor öncélúan, kicsinyesen.
Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve 18. fejezet a templomi gyülekezetről és azokról, a kik mise alatt suttognak vagy fecsegnek, tartalmazza ezek „jutalmát” a közösség közös áhítatának , egységének, figyelmének eltereléséért, megzavarásáért, idézem:
„A kik Isten igéjének hallgatására templomba gyülekezvén, ott a misemondás ideje alatt egymás között suttognak, egyebeket léha fecsegéssel zavarnak és a szent leczkék éltető szavára nem figyelmeznek: ha öregebbek, dorgálják meg őket és szégyenséggel űzzek ki a templomból. 1. § Az ifjakat és közrendüeket pedig kössék ki mindenek szeme láttára a templom pitvarába és ostorozzák meg az ily nagy vakmerőségért. „
Bár így lenne!
Békesség Istentől.
Kcs