Kezdődik a Paralimpia Párizsban

Szerda este a hivatalos megnyitóval Párizsban megkezdődik a XVII. nyári Paralimpia. A jövő vasárnapig tartó versenyeken Magyarországot 13 sportágban összesen 39 sportoló képviseli majd.
A megnyitón a tokiói aranyérmes úszó, Illés Fanni és az íjász Gáspár Tamás viszi majd a magyar zászlót.

A magyar küldöttség hivatalos dala:

A legutóbbi játékokon, három évvel ezelőtt Tokióban hét magyar aranyérem született. Jó hír, hogy mind a heten, Ekler Luca (atlétika), Illés Fanni (úszás), Konkoly Zsófia (úszás), Pap Bianka (úszás), Kiss Péter (kajak), Pálos Péter (asztalitenisz) és Veres Amarilla (vívás) a francia fővárosban is rajthoz állnak.

(a kép forrása: facebook.com)

Tokióban a hét aranyérem mellett még öt ezüst és négy bronzérmet szereztek a magyar parasportolók. Ez kiemelkedő eredmény volt a korábbi játékokhoz képest. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, a tokiói erőn felüli teljesítmény annak köszönhető, hogy egyfajta paradigma váltás zajlott le a magyar parasportban. Mint mondta, beért egy folyamat, kialakult és kiteljesedett egy speciális edzői módszertan, olyan neves edzők kerültek a rendszerbe, akik már kifejezetten a parasportra specializálódtak.  

A világjátékokon 165 nemzet 4400 sportolója vesz részt, négy évvel ezelőtt 161 ország versenyzői adták le a nevezésüket. Szabó László ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, felejtsük el, hogy a parasport kedves, maguknak bizonyítani akaró, lelkes amatőrök versengése, mert ez már professzionális világ, a párizsi paralimpia közvetítési jogait az egész világon értékesíteni tudták, a költségvetésben a közvetítési jogoké már százmillió eurós tétel.  Mint mondta, a körítés szinte ugyanolyan, mint az olimpián, az eredményeken túl a parasportnak mégis van egy fontos üzenete: bármennyire is korlátozottak a képességek, van út ahhoz, hogy győztes légy!”   

Az MTVA az eddigi legnagyobb létszámú csapattal vesz részt a  játékokon, így az érdeklődök a közmédia képernyőin, és a rádión keresztül folyamatosan követhetik a sporteseményeket.