Erika salátázóját 161-ből 161-en értékelték pozitívan a Google Térképen, és a legtöbben a barátságos és szórakoztató kiszolgálást, a családias hangulatot, a házias, mindig friss ételeket, valamint a hely enteriőrjét emelték ki. A budaörsi vállalkozásokat bemutató rovatunk keretében mi is szemrevételeztük a helyet, és csak megerősíteni tudjuk a fentieket. Interjú Halász Erikával, a hely névadó tulajdonosával.
Hogyan jött létre a salátázó?
Ez az egész egy véletlen folytán alakult így. Annak idején az egyik barátnőm munkalehetőséget keresett itt Budaörsön, és pont akkor nyitották a közértet és mellette ezt a kis salátázót. Amikor a barátnőm jött állásinterjúra, megkérdezte, hogy vele tartok-e. Akkor pont nem volt munkám, úgyhogy én is elmentem, majd itt ragadtam. Aztán az eredeti tulajdonos egy éven belül felajánlotta, hogy nem venném-e át a salátabárt, mert ő befejezné, én pedig ’93-ban rábólintottam.
Az átnevezés is ekkor történt?
Közel öt éve vagyunk a mostani címen, a Budapesti út 77. alatt, és azért kellett költöznünk, mert egyszerűen kinőttük a korábbi helyet. Akkor gondolkoztam, hogy mi legyen az új név, amiből egyértelműen kiderül, hogy tovább folytatjuk, csak más helyen. Régen csak Salátabár volt kiírva, és mivel mindenki az Erika salátázóját javasolta, így ezt választottam.
A napi előkészületeket miként kell elképzelni?
Sokan nem is tudják, hogy valójában hajnali ötkor kezdünk, mivel frissen készítünk mindent. Korán reggel érkezik a zöldség, azt lepucoljuk, többnyire kézzel dolgozunk. A majonézt is mi keverjük, mirelit árut csak akkor veszünk, ha valamiből feltétlenül szükséges. Ezenkívül mindennap kisütünk 70 darab rántott húst, ami a Jókenyér szendvicseibe kerül. Nálunk nincs külön cukrász, szakács vagy mosogató, a feladatokat megosztva végezzük a négyfős csapatban.
Mennyire szezonális a kínálat?
Javarészt szezonálisan és nem primőr zöldségekből főzünk, szóval például télen, amikor nincs paradicsom és paprika, helyette a káposzta, a répa és a cékla a domináns. Van egy repertoárunk, mindennap van tízféle salátánk, de kicsit mindig variálunk. Amit sohasem lehet kivenni a kínálatból, az a majonézes krumplisaláta, a céklasaláta és a sajtos-tojásos kukorica. Érdekes módon a franciasaláta nálunk kevésbé sláger, ez talán a régi beidegződések miatt alakult így, mert mindenki a kaszinótojás és sonkatekercs kísérőjeként azonosítja. Ezen kívül mindennap főzünk egy-két levest, egy főzeléket, egy fő menüt és sütünk is valamit.
Látom, hogy 14 óra magasságában már szűkösebb a választék.
Megmondom őszintén, sokszor a fejemhez vágják, hogy miért nem csinálunk több adagot, mert ilyenkor a napi menünk el szokott fogyni. Salátát még újra tudunk keverni egyszer, de sülteket már nem készítünk. Ilyenkor jobban szeretem azt mondani, hogy sajnos már nincsen, mint hogy ránk maradjon.
Előfordul, hogy az ismerősök, vendégek kérésére változtatnak valamin?
Hogyne, hiszen javarészt visszatérő törzsvendégkörrel foglalkozunk. Sok vendégünk napi szinten hozzánk jár, így, ha valaki szól, hogy nem kér mazsolát a túrós palacsintába, de itt kint a pultban csak mazsolás van, akkor a konyha megtekeri mazsola nélkül, szóval abszolút alkalmazkodunk. Számomra nagyon fontos, hogy a vendégek úgy fogyasszák el azt étket, ahogy szeretik. Tulajdonképpen úgy működünk, mint egy nagy család. Sokan bejönnek ebédelni, és egy asztalhoz ülnek, jó traccspartikat tartanak, holott csak látásból ismerik egymást. Sőt, van, akivel csak évente egyszer találkozunk, mert soproni vagy pécsi, de ha Budaörsre jön, és egyszer már járt nálunk, biztos, hogy vissza fog térni. Mi pedig tárt karokkal várjuk.
– boro –
