A budaörsi vállalkozókat bemutató sorozatunkat ezúttal egy családtörténettel folytatjuk. Mégpedig a Romsics-családéval, amely már több mint ötven éve tevékenykedik vállalkozóként Budaörsön. A sort Romsics Sándor nyitotta, aki a hetvenes évek legelején, mondhatni ŐsAtyaként Budaörsön az elsők között választotta a vállalkozói létet, sőt később meghatározó alakja volt a helyi közéletnek. Őt fia, ifjabb Romsics Sándor követte, aki úgy huszonöt éve autóalkatrész-kereskedőként kezdte, majd néhány évvel ezelőtt váltott, és azóta a Szivárvány utcai lakótelep házai között megbúvó, Kantin nevű kis éttermét vezeti. Vele próbáltuk meg felidézni a család történetét.
Induljunk el akkor a kályhától, azaz a kezdetektől. A hetvenes években járunk, akkoriban azért még nem sok embernek jutott az eszébe, hogy vállalkozásba kezdjen. Édesapádnak honnan jött az ötlete és pontosan mivel kezdte?
A hivatalos megfogalmazás szerint gépi hurkolóként kezdtek el Édesanyámmal dolgozni úgy 1970-71 környékén. Pulóvereket kötöttek, tehát tulajdonképpen kötődésként. Az ötlet pedig onnan jött, hogy volt a családnak egy idősebb hölgyismerőse, aki egy beszélgetés során mesélt a kötőgépekről és az esetleges munkalehetőségről és apámnak ez nagyon felkeltette az érdeklődését. Mivel előtte szerszámkészítőként dolgozott, az első saját gépét tulajdonképpen ő rakta össze. Az első műhely pedig a régi-régi lakásunkban, a Budapesti úton volt egy kis szobában. Ők ezt hosszú-hosszú éveken át csinálták, aztán ezt azzal bővítették, hogy kis üzletekben kezdték el árulni a saját termékeiket. Először Budaörsön nyitottak egy butikot, aztán később Budapesten is volt néhány üzletük.
Te gyerekként élted át ezeket az időket. Milyen emlékeid vannak, milyen volt akkoriban egy vállalkozó élete?
Ami elsőként eszembe jut, hogy a szüleim gyakorlatilag folyamatosan dolgoztak. Tehát a napi munkaidejük a kötőgép mellett inkább volt 12 óra, mint nyolc. Sőt, ha valami sürgősebb megrendelés volt, akkor még több is. Emellett viszont tulajdonképpen egyfajta szabadsággal is rendelkeztek, nem volt mondjuk egy főnök a fejük felett, aki beleszól mindenbe. De arra is emlékszem, hogy a hetvenes évek magyaros sajátosságai néha az ő életüket is nehezítették. Gondolok itt például arra, hogy sokszor jóval nehezebben jutottak hozzá az alapanyagokhoz, mint egy-egy olyan „kollégájuk”, aki bizonyos körökben mozgott. Aztán sokszor adódtak kisebb-nagyobb gondok a beszállítókkal, nem készültek el időben, nem olyan minőségben dolgoztak. Ezek a problémák aztán végül mind a szüleimnél csapódtak le és ezek időnként okoztak kisebb-nagyobb fejfájást nekik.
Édesapád a munka mellett később komoly szerepet vállalt a budaörsi közéletben is. Mi is volt ez?
Éveken át volt a Budaörsi Vállalkozók Egyesületének elnöke, és önkormányzati képviselőként is tevékenykedett két cikluson át. Volt a pénzügyi bizottság elnöke is, később pedig külsős tagja is volt ennek a testületnek. Szóval igyekezett aktív tagja lenni a budaörsi közéletnek és gyakorlatilag ezt addig folytatta, amíg el nem költöztek innen Veresegyházára, ahol jelenleg is élnek.
Térjünk akkor rád egy kicsit. H jól tudom, te tisztes civil szakmával rendelkezel és sokáig nem is merült fel benned, hogy vállalkozó legyél. Miért választottad végül te is azt, hogy a „maszek” legyél?
Igen, én szakácsként végeztem és jó néhány évig dolgoztam is a szakmában, hotelekben, különböző éttermekben. Aztán egy kicsit elegem lett az egészből, mert kezdett az a tendencia eluralkodni, hogy nem szakemberek, hanem pénzes, de igazából hozzá nem értő emberek kezébe került a vendéglátós egységek többsége. Szóval kicsit kiégtem, megcsömörlöttem az egésztől, mindenképpen váltani akartam, és egy „véletlen” ebben a segítségemre is sietett. A családnak volt egy ismerőse, aki Skoda-alkatrész nagykereskedést vezetett és amikor meghallotta, hogy én éppen nagy útkeresésben vagyok, felajánlotta, hogy segít beindítani egy alkatrész-üzletet. Emlékszem, igazából fogalmam sem volt az egészről, az első két-három hónap rettenetes volt. Valaki bejött a boltba azzal, hogy kérek egy siemeringet, én meg csak néztem, hogy na, az meg micsoda és mégis hogy néz ki. De aztán beletanultam, később pedig összeismerkedtem egy emberrel, aki Indiából szállított be alkatrészeket, vele kezdtünk el Suzuki alkatrészeket forgalmazni, gyakorlatilag az országban az elsők között. Először az Aradi utcában volt üzletem, majd a Károly király úton, végül itt kötöttem ki a Szivárvány utcában. Ez az alkatrész üzlet ez elég jól működött úgy a 2010-es évek elejéig, de aztán megjelentek a multik, akik mindent vittek, egyre nehezebb volt. És akkor felmerült bennem, mi lenne, ha újra váltanék, pontosabban visszaváltanék az eredeti szakmámhoz. Ez hét éve volt, akkor alakítottuk át ezt az üzletet erre az étteremre, amit azóta is szigorúan családi vállalkozásként üzemeltetünk, tehát a feleségem mellett a fiam és a lányom dolgozik benne.
Itt a budaörsi bevásárlóközpontok árnyékában ez nem lehet egyszerű feladat, mégis szerinted mi az a plusz, amit ti adni tudtok, amitől mégis működik ez az egész?
Mi úgymond egyszerű, házias ételeket ígérünk és ehhez tartjuk is magunkat. Tehát aki betér hozzánk egy ebédre, az nem valami lelketlen tömegkonyhán készült valamit kap a tányérjába. Ezt pedig értékelik az emberek és szerencsére kitartanak mellettünk. Ráadásul az elmúlt évek árrobbanásai ellenére igyekeztünk nem elszállni, nálunk csak alig-alig emelkedtek az árak. Nem könnyű, de szerencsére még bírjuk és ami nagyon fontos, senki nem áll mögöttünk, hogy beleszóljon az életünkbe, vagy éppen abba, hogy hogyan készítsünk el egy gulyáslevest.
-fela-
