Hír

Élő emlékezet - 125 éve született Tamási Áron

„Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a Gondviselés” – elfogultan állítom, hogy ez a világirodalom egyik legszebb mondata. A Tamási emlékév kapcsán most mégis inkább az 1937-es Vásárhelyi Találkozó szervezésében, lebonyolításában vállalt tevékenységére emlékezem. Nagybátyámnál a Hitel Múzeum Galériában állnak a Kolozsvári szerkesztőségi megbeszéléseken használt székek. A két világháború között nagy szellemi és közéleti kiválóságok ültek ezeken. Valahányszor ott járok, libabőrös lesz a hátam, hogy Márton Áron, Tavaszy Sándor, Kemény János, Mikó Imre, Kós Károly, Dsida Jenő vagy éppen Tamási Áron székére ülhetek. A Hitel – a fiatal értelmiség nevelésével párhuzamosan feladatának tekintette a művelődés és tudományosság széleskörű terjesztését is. Így törvényszerű, hogy Tamási a Hitel-csoporttal szövetkezve szervezi meg a találkozót. A kezdeményezés egy jószándékú békejobb nyújtás, egy szerető nép nyíltságával.

 

„Hogy mit jelent nem csak egy népet, hanem végül egy nemzetet is képviselni azt ő az ösztöneiben tudta”, így emlékezett Illyés Gyula Tamási Áronról. Ő maga azt vallotta, hogy a nemzet ereje az Isten hitben és a magyar nyelvben gyökeredzik: „…a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt…” Mi, Budaörsön élő székelyek ezzel a lelkülettel azonosulva szeretnénk megismertetni a világ népeivel ezt a tiszta, nemes székely arcot, amely Európa sok évszázados védelmében, a vallásszabadság kivívásában és saját nemzeti szabadságáért folytatott küzdelme során edződött acélossá. „Hősökhöz nehéz időkben” volt a címe a vitaindító nyitó beszédnek, hangsúlyozva az összefogás szükségességét. Nagyapám szerint, aki részt vett a megbeszéléseken: a találkozó puszta összehívása már óriási eredmény volt. Elképzelhető-e napjainkban ilyen kegyelmi pillanat? Megvan-e még az a szellemi erő, ami az egység felé nyitó fordulatot tud kínálni?

Féja Géza bizakodó sorait idézem az eseményről: „A Marosvásárhelyen három napig tartott kongresszusra a legellentétesebb világnézeti irányok és társadalmi rétegek képviselői gyűltek egybe: papok és baloldali szociológusok, grófok és munkások, polgárok és kisiparosok. Azt hitték, bábeli eszmezavar fog uralkodni a gyülekezetben, és kiderült, hogy megszületett a magyar nemzeti egység Erdélyben.”  A határozati javaslatokat figyelembe véve „Hitvallás” néven fogalmazták meg a zárónyilatkozatot. Kiragadom üzenetük a sajtó szerepéről – ma is irányt mutathatnának.

„Nemzeti érdekeink megparancsolják, hogy a magyar népkisebbség létérdekeit érintő döntő kérdésekben a sajtó teljesen azonos álláspontot foglaljon el. Ne szolgáljon tehát idegen érdekeket. Legyen mértéke a tárgyilagosságnak, őrzője a nép jövőbe vetett jogos reménységének, öntudatosítója a népünknek, ápolója a közösség szellemének, mert szerepe mindenekelőtt a nemzet nevelése”. A szellemi tőke hála Istennek megmaradt, máig hasznosítható támpontjai képesek segíteni. Tamási a „Hegyi patak” egyik szereplőjének bőrébe bújva búcsúzom:

„… bétöltjük reménységgel a világot, amely minden percében a kezdet és a vég”.

Békesség Istentől

Sz.A.